BUKSZ

Október 23-ához (s tulajdonképpen az összes nagy nemzeti ünnephez) az utóbbi időszak alapvetően két érzelem kapcsolódik: el kell menekülni Budapestről, de lehetőség szerint a lángoló autók miatt nézni kell a HírTV-t. A külső szemlélő számára legmélyebb szakmai színvonalon tevékenykedő rendőrség képtelen arra, hogy megakadályozza a rendbontást, a miniszterelnök provokál, a kurucok meg ugranak. Egy két jobban sikerült balhé képei bejárják a világot (el kell ismerni, a tank beindítása történelmi esemény volt), külföldön meg rajtunk röhögnek (már a szlovákok is), hogy mennyire elkúrtuk.

Egyre több ismerősöm/barátom/rokonom hív fel mostanában, hogy azonnal befektetési számlát nyit, mert a tőzsdén az árfolyamok olyan alacsonyak, hogy itt már biztosan érdemes vásárolni. Gyakori érv a szájukból, hogy „nézd meg, már Warren Buffett is vásárol”. Való igaz, hogy vásárol, de azért gyorsan tisztázzunk néhány dolgot...

Nagyon gyorsan ki tud alakulni pánik - nem csak pozitív, hanem negatív irányba is - a részvénypiacokon, melyre kitűnő példa az alábbi karikatúra.

ÉRDEKEL A TŐZSDE? TANULJ MEG MINDENT, AMI A KERESEKEDÉSHEZ KELL!

„330 milliárd forintot buktak a nyugdíjpénztárak idén, ez majdnem annyi, mint Budapest éves költségvetése”. Ilyet szól D. Tóth Kriszta a Királyi Tévé esti híradójában kedden, ráncolja homlokát, érezni, nagy a baj: a nyugdíjpénztárak vettek egy csomó részvényt drágán, aztán eladták olcsón, most meg futhatunk a pénzünk után. Hogy lesz ebből kenyér-tej-kommersz kevert?

Bejátszás: átlagember (átlaghölgy, lehet ilyet mondani?) fennhangon kérdezi az ügyintézőt, hogy akkor most „a pénzemet kivegyem, vagy bent tartsam?”, utána a kamerának magyarázza, hogy azért, mert a tévébe' látta, hogy a nyugdíjpénztárral is probléma lehet. A narrátor szerint ráadásul manapság rengetegen teszik fel ugyanezt a kérdést, „ebben az irodában például kétszer annyian fordultak meg ma, mint általában”. Sűrített, cukrozott közszolgálati hülyeség és demagógia.

Na, ilyet még nem pipáltunk, a válság tényleg keményen betett a legszelídebb befektetőknek is: a legalacsonyabb kockázatúként számon tartott alapok szinte kivétel nélkül igen fájdalmas veszteségekkel szembesítették ügyfeleiket az elmúlt napokban. Nesze neked likviditás, a válság senkit nem kímél.

Elég sok magyar sajtótermék nyomtatott vagy virtuális hasábjain olvastam mostanában, hogy az elmúlt 3 hónapban majdnem felére zuhant az olaj ára a világpiacon, itthon meg az a szemét MOL alig mérsékelte az üzemanyagárakat.

„Mit csináljak? 50%-os bukóban vagyok. Tovább tud még esni?”
„Egy részvényem sincs 5 éve, mikor kell beszállni?”
„Olyan olcsó, hogy nem bírom ki…” - ilyen és ehhez hasonló, kétségbeesett, reménykedő, spekuláló telefonhívásokat kapok barátoktól, rokonoktól az elmúlt hetekben. A drámai tőzsdei események jelentős viharokat kavartak, mindenki tudni szeretné a TUTIT. A sok kérdés hatására úgy döntöttem, hogy összeírok néhány személyes tanulságot az elmúlt 13 év tapasztalatai alapján.

1., Tovább eshet? IGEN

Százmilliárdos nagyságrendű likviditási tartalékkal rendelkezik az OTP Bank – közölte ma Csányi Sándor. Nem akarnak venni saját részvényt sem, ülnek a pénzen. A bank saját tőkéje 945 milliárd forintra rúg, s eladták Garancia biztosítót 164 milliárd forintért.

Szóbeli garanciát adott a kormány, hogy korlátlan mértékben megvédik a lakossági bankbetéteket. Akinek Gyurcsány szava nem elég (könnyek között akár mikor vissza tudja vonni az ígéretét), annak megvilágítjuk, hogy miért fognak minden körülmények között helytállni a lakossági betétekért, függetlenül attól, hogy a politikának nem sajátja az ígéretek betartása. A válasz röviden, mert rossz üzlet nem megmenteni a bankokat.

A pénzpiaci pánik hatására új egydolláros kerülhet forgalomba - legalábbis a szerkesztőségünkbe eljutott e-mail szerint. Az új zöldhasúnak már a dizájnja is megvan, mely az alábbiak lehetne:

Őrület van a BÉT-en, a befektetők semmit nem kímélnek, de leginkább a MOL-t és az OTP-t adják, melyek 10-15%-os zuhanást produkáltak a mai napon. A két nagy papírt hatalmas forgalommal adják a befektetők, akárcsak a régió többi meghatározó olaj- és bankpapírját.

De miért éppen a MOL-t és az OTP-t adják a befektetők?

A pénzpiaci válság következtében jelentõs mértékben megnövekedett a befektetések kockázata az elmúlt hónapokban, ezeknek a kockázatoknak azonban egy részét kiszűrhetjük, ha államkötvényeinek a Magyar Államkincstárnál helyezzük el.

Tombol a pénzpiaci válság, melynek középpontjában a bankok, pénzintézetek állnak. Bár az európai országok vezetői kijelentették hogy nem hagynak bedőlni egyetlen bankot sem, a jelenlegi helyzetben nem kizárt, hogy európai pénzintézetek is eltűnnek a közeljövőben. Pici ugyan ennek az esélye, de nem lehet teljesen kizárni.

Amennyiben valaki attól fél, hogy lejátszódik a legnegatívabb forgatókönyv, azaz egy, vagy akár több bank csődbe megy, reális alternatíva lehet befektetéseit biztosabb helyen tudni. Ilyen hely lehet a Magyar Államkincstár, ahol azonban kizárólag készpénz, illetve magyar államkötvény helyezhető el, így a pénzintézetekkel szembeni kockázat elkerülhető.

A már az európai bankszektorban is megjelenő krízis miatt érdemes megnéznünk, hogy a befektetéseinket mikor és hogyan láthatjuk viszont, ha az intézmény ,ahol a megtakarításunkat tartottuk tönkremegy. A hazai piacon egyelőre nem látszódnak ilyen jelek, de a törvényi szabályozás alapján a legrosszabb esetben kilenc és fél hónapot kell várniuk a befektetőknek a pénzük kézhezvételéhez.

Magyarországon 3 intézmény is gondoskodik a betétesek, a befektetők, illetve a járulékfizetők védelméről, illetve kártalanításáról: az OBA, a Beva és a PGA.

Két és fél éve dolgozik a Magyar Telekomnak egy jogász cég, az áldásos munka eddig legalább  13.2 milliárd forintot, azaz napi 15.5 millió forintot kóstált.

A történet nagyjából úgy kezdődött, hogy a Magyar Telekom 2005. évi pénzügyi jelentésének auditálása során a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló cég talált két olyan szerződést, melyek korrupciógyanúsak voltak.

Elkeseredve olvasgatják a Financial Times-ot az olasz bankvezérek Milánóban. CDS, MBS, CDO. Nem értik a három betűs szavakat. A második előétel fogyasztása közben arról beszélgetnek, nem értik, hogy cseszhették el ennyire odaát az USA-ban. Azt sem vágják, hogy most konkrétan mi van, meg hogy miért kellett ennyi hülyeséget kitalálni. Számukra a bankbiznisz még mindig arról szól, hogy bejönnek a spanok, berakják a betétet, amit más spanok aztán megkapnak. Luigi meg is kaphatja, mert az ő nagyapja volt az egyik bankár unokatestvérének keresztapja. Rendes megbízható ember. Mindenki jól jár, a bank is megkapja a pénzét, nem kell virtuális tranzakciókkal profitot kimutatni.

Ömlenek a százmilliárdok az amerikai bankszektorba, miközben Európában is megjelentek a megmentésre szoruló bankok. Joggal merülhet fel a kérdés, miért kell megmenteni ezeket a bankokat. Nagyon sok pénzt kerestek, egyék meg amit főztek. Tapossuk sárba az öltönyös gazembereket!

A dolog enyhén bonyolultabb, a bankok úgy vannak kitalálva, hogy ha csődbe mennek, minél többen szívják meg. Amit látunk – a nagy székház, a fekete öltöny vagy a kiskosztüm - , mind szemfényvesztés. A bankok viszonylag kevés saját erővel, hatalmas összegek felett rendelkeznek, hiszen ez a feladatuk (az USA-ban ezt mondjuk erősen túlzásba vitték). Viszont ha gond van, akkor nem csak a saját pénzüket bukják, ráadásul a továbbgyűrűző hatások megdöbbentőek.

Megint az adófizetők állják a cechet: ők buknak 700 mrd dollárt, a mocsok bankárok meg megint gennyesre keresik magukat – ilyen és ehhez hasonló csúsztatások, félinformációk (vagy inkább mondjuk ki kerek-perec: hülyeségek) láthatók, hallhatók a magyar sajtóban a pénzpiaci válsággal kapcsolatosan.

Mi is ez a 700 mrd dollár?

A hétvégén jelzett információk szerint az amerikai pénzügyminisztérium felhatalmazást kért a Kongresszustól arra, hogy 700 milliárd dolláros keretösszeggel a következő két évben felvásárolhassa a nehezen, vagy egyáltalán nem beértékelhető, szeptember 17. előtt kibocsátott jelzálogpiaci eszközöket a pénzügyi szereplőktől. Ennek célja az, hogy megtisztítsa a pénzügyi rendszert a problémás eszközöktől, fokozza az átláthatóságot, illetve a piaci szereplők egymással kapcsolatos bizalmát.

Na ne etessük má’ a népet!

A 700 mrd dollárt tehát nem elbukják az adózók, hanem pénzpiaci eszközöket vásárol belőle az állam. Természetesen egyelőre sok nyitott kérdés van a mentőcsomaggal kapcsolatban: valóban ez a legjobb megoldás-e, milyen intézményektől és pontosan milyen eszközöket vásárol majd fel az állam, s főként hogyan határozzák meg a felvásárolt eszközök árát, ha a mérlegproblémák nagy része éppen az értékelési gondokból fakad. Mindezen kérdések ellenére azonban ezek a pénzügyi instrumentumok nem értéktelenek, legalábbis egy részük biztosan nem az.

Mázli

De van egy óriási szerencséje is az USA-nak, ez pedig az, hogy a piac hajlandó roppant olcsón finanszírozni az államot. Az inflációs aggodalmak ugyanis mára teljesen eltűntek, és a részvénypiacok zuhanásával párhuzamosan a befektetők a biztonságosnak tartott államkötvényekbe menekülnek. Ennek következtében az államkötvények árfolyama megemelkedett, vagyis hozamuk lecsökkent, ami azt jelenti, hogy az USA olcsón tudja finanszírozni magát a tőkepiacokról (drágán adja el a kötvényeket) annak érdekében, hogy nyomott áron vásároljon meg pénzügyi eszközöket és társaságokat (pl. Fannie Mae, Freddie Mac, stb).

S mi történik abban az esetben, ha sikerül megoldani a pénzpiaci válságot? Ha ez bekövetkezik, akkor az állam által megvásárolt eszközöknek az értéke várhatóan jelentős mértékben emelkedik majd, így az adófizetők semmiképpen nem bukják el a 700 mrd dollárt. Természetesen létezik egy pesszimista szcenárió is, mely szerint összeomlik a pénzügyi rendszer, ebben az esetben azonban vélhetően nem az a 700 mrd dollár fog fájni, a hatások ugyanis ennél minden bizonnyal sokkal drámaibbak lesznek.
 

Napok óta parázs vita folyik a tőkepiaci szereplők körében arról hogy van-e értelme betiltani a pénzügyi szektor szereplőinek - illetve egyes nem pénzügyi társaságok - részvényeinek shortolását, illetve a nem pénzügyi részvények esetében véget vetni az ún. naked short eladásnak.

Mi az shortolás?

A shortolás annyit jelent, hogy az árfolyam esésére számító befektető kölcsönveszi az adott cég részvényeit egy másik befektetőtől, azokat eladja a piacon, majd alacsonyabb árfolyamon visszavásárolja a papírokat, és a kölcsönvett részvényeket visszaadja a tulajdonosnak. Az esésre számító befektető így nyereségre tehet szert, hiszen alacsonyabb árfolyamon vásárol, mint elad, időben azonban a két ügylet felcserélődik a normál (long) ügylethez képest. A naked (fedezetlen) short lényege pedig, hogy a részvényeket nem kell kölcsönkérni azok eladásához, ami jelentősen megkönnyíti a spekulánsok dolgát.

Az elmúlt napokban számos országban (USA, Nagy Britannia, Írország, Franciaország, Belgium, Németország, Olaszország, Ausztrália, Tajvan, stb.) ezeknek az árfolyam zuhanásra spekuláló ügyleteknek vetettek véget részlegesen, illetve a pénzügyi szektor cégeinek esetében teljes egészében.

De vajon van-e értelme a shortolás betiltásának?

Egyrészről nem, hiszen:

- a spekulánsok ezen csoportja – akárcsak a spekulánsok általában – javítják a piacok likviditását, ami természetesen csökkenti a részvénypiacok kockázatát;
- a tiltások nem is feltétlenül jelentik a zuhanás végét, amint azt láthattuk az elmúlt napokban is;
- számos intézményi befektető (jellemzően hedge fundok) üzleti stratégiájának része a sort pozíciók felvétele;
- ezen kívül felmerül a kérdés, hogy akkor a long pozíciók (először vétel, majd eladás) felvételét miért nem tiltják be, hiszen pozitív irányban is hatalmas kilengéseket produkálhatnak a piacok.

Mindezen okok ellenére a jelenlegi pénzügyi, illetve legfőképpen bizalmi válságban véleményünk szerint mindenképpen van értelme a shortolás korlátozásának. Több jelentős bankcsőd, illetve csődközeli helyzet (pl. Freddie Mac, Fannie Mae, Lehman Brothers) esetében ugyanis a shortra játszó befektetők igen komoly mértékben hozzájárultak a pénzintézetek összeomlásához csupán azzal, hogy a részvényeket shortolták. Ennek oka éppen az a globális bizalmi válság, mely odáig fajult, hogy a földbe döngölt részvény árfolyammal rendelkező pénzügyi társaságokkal egyre kevésbé hajlandóak a partnerek üzleteket kötni. A zuhanó részvény árfolyamokkal rendelkező társaságok ugyanis egyre kevésbé képesek friss tőkét bevonni (az év elején még lelkes ázsiai és közel-keleti befektetők manapság már nem tolonganak), mely a likviditás biztosításához elengedhetetlen. Mivel a tőkebevonás lehetősége, illetve esélye csökken, ezen cégeket a hitelminősítők leminősítése fenyegeti, ami tovább fokozza a csőd veszélyét, mely további részvény árfolyam zuhanást indukál, hiszen a likviditás még inkább veszélybe kerül. Ez a spirál addig folytatódik, míg a társaság csődbe nem menekül (pl. Lehman), vagy az állam meg nem menti (pl. Bear Stearns, Freddie Mac, Fannie Mae).

Több olyan konkrét esetről értesültünk globális szereplők esetében, amikor egy pénzintézetnél már jóval a partner csődbe menekülését megelőzően megtiltották az üzletkötést a bajba került féllel – természetesen mindezt informális csatornákon keresztül tették. Mindez szintén fokozta a bajba került bank likviditását, s növelte a csőd esélyét.

Kik nyertek a bulin?

Azok a nagy short pozíciókkal rendelkező intézményi befektetők pedig, melyek árfolyam nyereséget értek el a részvények árfolyamának zuhanásán, még a kötvényeken is nyertek azon esetekben, ahol az Egyesült Államok mentőövet dobott a cégeknek, hiszen ezekben az esetekben (pl. Freddie Mac, Fannie Mae) a kötvények az állam tulajdonrész szerzése után szárnyalásnak indultak, míg a részvények tovább zuhantak. Természetesen kivételek is akadtak, a Lehman Brothers esetében például a csődvédelem nyomán a kötvényeken buktak a befektetők, a részvények shortolásával azonban kompenzálhatták ezt a veszteséget.

A befektetési stratégia tehát egyszerű: add el a részvényt, vedd meg a kötvényt, s ha ezt egy olyan pénzügyi cég esetében játszod meg, mely túl nagy ahhoz, hogy az állam hagyja bedőlni, nem fogsz bukni az ügyleten.

Az teljesen egyértelmű, hogy kizárólag a shortra játszó befektetőket butaság lenne okolni a történtekért, hiszen annak oka elsősorban a szabályozási hiányosságokban keresendő, ugyanakkor a jelenlegi helyzetben az árfolyam esésre játszó befektetők komoly veszélyt jelenthetnek a pénzügyi rendszerre.
 

Az Olimpia ideje alatt volt szerencsém négy napot tölteni Pekingben, ahol néhány ötkarikás esemény meglátogatása mellett természetesen a lehető legnagyobb hangsúlyt fektettem a város megismerésére is. Bár az idő rövidsége és a számos, Olimpiához köthető rendkívüli intézkedés miatt nyilvánvalóan nem a teljes realitással szembesültem, ennek fényében is bátran állíthatom, hogy Kína fővárosa lenyűgöző.

A legkevésbé sem érdekelnek az olimpia eredményei, hogy hol állunk az éremtáblázaton (ugyanígy nem érdekel Románia, Szlovákia és Izrael sem, mielőtt még a Kárpátia Fan Club mozgásba lendülne), nem nézem a versenyeket, képtelen vagyok lerágni a körmeimet a szinkron műugrás középdöntőjén, és általában véve túllihegett dolognak tartom az egészet, az olimpiai eszméket pedig csak a bizniszre csorgatott cukormáznak. Van azonban egy érdekes aspektusa az idei játékoknak, amit persze ex ante már számtalanszor megtárgyaltak, ami miatt érdemes belepillantani a hírekbe: a Zolimpia, azaz a világ egyik legnagyobb biznisze éppen Kínában van.

A részvénypiaci befektetések tekintetében lehet olyan véleményeket olvasni, melyek szerint hosszabb távra (10 éves időtartam) történő befektetésekben érdemes gondolkodni, ezen időtávon akár el is lehet felejteni a megvett részvényeket. Nem kell velük foglalkozni ha esnek, de akkor sem,  ha emelkednek. Aki így tett a magyar piacon igencsak megforrázhatta magát és persze szép hozamokat is elérhetett.

Mi 32 papír árfolyamalakulását vizsgáltuk, és bizony az esetek közel felénél azt tapasztaltuk, hogy a jelenlegi árfolyamszint elmarad a 10 évvel ezelőttitől. A legjobban teljesítők közül a BIF kimagaslott, de a hazai piac legnagyobb kapitalizációjú és likviditású részvénye, az OTP is befutott a második helyre.

Több esetben előfordul (Orco, AAA Auto, RFV), hogy az eddigi árfolyamteljesítmény rövidebb, egy év körüli időszakot jellemez, így ezeket nehéz a többiekkel összehasonlítani. Elismerjük azt is, hogy vannak olyan társaságok, melyek szakítani próbálnak a beárnyékolt múlttal, így esetükben is talán inkább a jövőbe, mint visszafele kell tekintgetni.

Mindenesetre egy dolgon mindenképp érdemes elgondolkodni. Azokban az esetekben, ahol a menedzsment a gyászos teljesítményt követően sem került eltávolításra az évek során, vajon mennyire lesz képes most a nagy fordulatra és a részvényesi értékteremtésre.

A tőzsdeindexek kilátásaival kapcsolatban negatív véleményt alkotó közgazdászok egyik gyakori hivatkozási pontja, hogy a világban az elmúlt években kialakult egy profit-buborék, aminek most ki kell durrannia.
 
Azért mondják ezt, mert a tőzsdei cégek profitja szinte minden viszonylatban – GDP arányosan, saját tőke arányosan, árbevétel arányosan, stb – történelmi csúcsra emelkedett és ez a helyzet szerintük fenntarthatatlan.
 
Bár jómagam nem vagyok pesszimista a tőzsdék jövőjével kapcsolatban, a minap olvastam egy a fentiekkel kapcsolatos rövid érvelést Jeremy Grantham-től, a GMO elnökétől, amit most közzéteszek, mert szerintem amilyen egyszerű következtetés, annyira érdekes és meggondolandó:

„A profit margin adatsorok talán a leginkább átlaghoz tartóak a világon, ha pedig nem tartanak az átlaghoz, akkor valami nagyon nagy baj van a kapitalizmussal. Ha a magas profit nem hoz nagyobb versenyt egy piacon, akkor a rendszerrel valami baj van, nem működik megfelelően.”

 “Profit margins are probably the most mean-reverting series in finance, and if
profit margins do not mean-revert, then something has gone badly wrong with
capitalism. If high profits do not attract competition, there is something wrong
with the system and it is not functioning properly.”

(Jeremy Grantham, Richard Mayo és Eyk Van Otterloo 1977-ben alapította meg a Grantham, Mayo, Van Otterloo & Co. (GMO) nevű független befektetési társaságot, amely 2008. június 30-án összesen már 126 milliárd dolláros kezelt vagyonnal rendelkezett.)

Végre valahára előrukkolt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a hazai befektetési alapokat terhelő költségekről szóló adataival, ami hiába tűnik első ránézésre említésre sem méltó Excel-bűvészkedésnek, a befektetők számára az egyik legfontosabb mérce (kellene, hogy legyen). A dolog szépséghibája, hogy hiába járunk már 2008 júliusának végén is, az adatok 2007-re vonatkoznak. Sebaj, emelkedjünk felül ezen a kis apróságon, és lássuk, a „legdrágább” alapok hogyan muzsikáltak tavaly!