Nagyon unatkozhattak a gyapot határidős piacán tevékenykedő technikai elemzők, akik a nyersanyag első negyedéves száguldása közben egy bazi nagy fehér cápa formációt vízionáltak rá a chartra.
Akkor még talán nem sejtették, hogy mindez milyen indikációt jelent majd a következő napok kereskedésére, bár az ügyesebbek érezhették, hogy a cápa jóval nagyobbra már nem igazán tudja tátani száját. És jött is a zakó, a cotton árfolyama közel felére esett a márciusi csúcsa óta.

Szintén a gyapot piacánál maradva a Wall Street Journal bemutat egy másik formációt, mely a jéghegynek ütköző Titanic történetére hajaz. Minél nagyobbra dagad a hegy a hajó előtt, annál nagyobb a valószínűsége és a mértéke is a bekövetkező süllyedésnek. Az alakzatok gyakorlatilag használhatatlanok, mégis szerezhettek pár röhögéssel teli órát a befektetőknek.

Utolsó kommentek