BUKSZ

A geopolitikai feszültségek elmúlt években tapasztalt fokozódásával, az amerikai ingatlanpiaci és hitelpiaci válság kialakulásával és a dollár árfolyamának fokozatos mélyrepülésével párhuzamosan a nemesfémek árfolyama jelentős felértékelődést produkált új rekordok elérésével.

A legjobban teljesítő nemesfém négy és fél éves időtávon az ezüst piaca volt, melyet a nagyobb testvér az arany követett, hátra szorítva a jelentősebb ipari felhasználással rendelkező platinát. A gyémánt lemaradó volt az elmúlt években, bár továbbra is grammját tekintve a legdrágább az ékszerként is előszeretettel használt nemesfémekkel összehasonlítva.

A drágakő lemaradásában az játszhatta a főszerepet, hogy a gyémánttal nem kereskednek tőzsdén, így a spekulatív árfelhajtó erő esetében nem érvényesülhetett. A gyémánt piaca azonban kevés szereplő kezében összpontosul, mely egyfajta garanciát jelent az árfolyam stabilitására. Meredek emelkedést nem kell várni, azonban hosszú távon egy kiszámítható pályán való mozgás a kockázatkerülőbb befektetőknek talán mindennél többet ér.

Az M6-os autópálya építésénél tapasztalt visszásságokról írt Portfolio.hu cikk nagy port kavart, többek között az olvasókat is megihlette. Egyikük szerint a Szekszárd környékén tapasztalható 9-10 ezer forintos betonárak igen magasnak mondhatók, amikor ugyanis Vecsésen épült az elkerülő út, a mixeresek még 5,000 forintért mérték csak a beton köbméterét.

Egy másik olvasó azt állítja, hogy az M6-os építésénél pár évvel ezelőtt ugyanez ment Ercsi, Százhalombatta, Ráckeresztúr térségében, 2500 Ft volt a gázolaj marmonkannástól. Ha volt cserekanna, 2000 és még a rendőrök is vitték. Minden földet, betont, stb szállító nagykocsiban volt kanna. Ráckeresztúr külterületén, minden úszott a gázolajban...
 
Meg lehet nézni, kinél, hol, mekkora felületek vannak arrafelé lebetonozva. Sőt, meg lehet nézni, a tonnaszám a táblák szélére borogatott betont, amit nem tudtak eladni. Ott kötött meg, csak az illetékesek nem látták, de hogy is láthatták volna, ha mindenki osztozott a bevételből.

„Egyébként Martonvásár térségében az Albavolán buszokból is lehet tankolni a mai napig is” – írja egy olvasó.

Mások viszont azt mondják, a jelenlegi helyzet azért jobb, mint a Kádár-rendszer, akkor ugyanis vagy megrendelték az emberek a lopott anyagot az állami építkezésekről, vagy megfizették a kenőpénzt az építőanyagtelepeken, ha akartak építeni. Ma azért legálisan is hozzá lehet jutni ezekhez a termékekhez, ha valaki ezt szeretné.
 

Hatalmas csinnadrattával vezették be februárban a Budapesti Értéktőzsde parkettjére a legújabb befektetési termékeket, a certifikátokat, de az eredmény egyelőre közel sem szemkápráztató (vagy legalábbis nem úgy, ahogy a kibocsátók szerették volna). Az elvileg bármilyen mögöttes befektetési termékre kibocsátható értékpapírok ugyanakkor meglehetősen szűk kínálatban érhetők el, az eredetileg kibocsátott 15 termék lényegében 7 mögöttes instrumentumhoz (arany, kőolaj, illetve a DAX, S&P500, EuroStoxx 50, CECE, SETX indexek) kínált valamilyen módon hozzáférést.

A helyzet azóta sem változott lényegesen, az újabb kibocsátások a korábbi certifikátok pótlására szolgáltak csupán, ráadásul a certifikátok forgalma sem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a BÉT-et  a várakozások szerint újból nyüzsgő forgataggá varázsoló új instrumentum – bármily meglepő is – mégsem nem tett csodát a budapesti parketten.

Az index-certifikátok – tőkeáttétel nélküli, „egyszerű” long pozíciót leképező papírok – összesített forgalma az indulás óta eltelt öt és fél hónapban csupán 116 millió forint (!) volt. A turbo, azaz tőkeáttételes certifikátokat azért lényegesen nagyobb érdeklődés övezi a parketten, az Erste által kibocsátott papírok kumulált forgalma az indulás óta meghaladta az 5 milliárd forintot – azaz egy nagyobb részvény napi forgalmát...

Eddig tehát bankot nem robbantottak a turbo certifikátok sem, de a trend legalább növekvő, a befektetők mintha egy kicsit jobban rákaptak volna az elmúlt egy-két hónapban a „turbo feelingre”. A növekedés viszont egyáltalán nem egyenletesen oszlik meg a három alaptermék – a DAX index, az arany és a WTI kőolaj – között, a prímet nem meglepő módon a kőolaj viszi. A fekete arany árfolyamát követő turbo long és short certifikátok forgalma a múlt héten elérte az 500 millió forintot, szemben a megelőző hetek 250-300 milliós forgalmával. De vajon az esésre vagy az emelkedésre játszottak a befektetők?

Jól látható, hogy a júniusi megugrásban az olajár további emelkedésére játszó befektetők okozták, de június végére – a forgalom alapján – felélénkült a kereslet a short papírok iránt is, amelyek forgalma az elmúlt héten közel ötszöröse volt a megelőző hetinek. A kisbefektetők szerint átmenetileg vége az olajár szárnyalásának. Akár még igazuk is lehet...

Néhány hónapja már drágább a benzinkutakon a gázolaj, mint a benzin, így lépten-nyomon belebotlunk olyan vitákba, amelyek arról szólnak, hogy megéri-e még dízel autót vásárolni. Pedig nem nagyon érdemes vitatkozni ezen, hiszen a válasz csak annyi: attól függ.

Méghozzá nem is olyan sok mindentől, leginkább attól, hogy

• mekkora különbség van a két üzemanyag ára között
• mekkora különbség van a dízel és a benzines típus ára között
• évente hány kilométert teszünk meg autónkkal

Végeztem egy villámgyors számítást egy kicsi (Renault Clio), egy közepes (Opel Astra) és egy nagy (Toyota Avensis) kategóriás autón, melynek során 310 forintos benzin és 330 forintos gázolaj kiskereskedelmi árból, 30 ezer kilométeres éves futásteljesítményből és az alábbi hivatalos adatokból indultam ki.

A dízelek és a benzinesek szervizköltségei általában nem térnek el jelentősen, így a Clio esetében a dízel modell 470 ezer forintos felára 3.8 év alatt megtérül, ugyanis évente több mint 122 ezer forintot takaríthatunk meg vele az üzemanyagon. Az Astra rosszabb mutatókkal rendelkezik, ott az éves megtakarítás csak 63 ezer forint, így 8.5 év kell, mire visszahozza az árát. Mindeközben az Avensis 4 év alatt térül meg, mivel évente 125 ezer forintos előnye van a dízelnek.

Egy röpke érzékenységvizsgálattal azt is beláthatjuk, hogy a megéri-e dízel autót venni kérdésre a válasz leginkább attól függ, hogy évente mennyit használjuk az autót.

100 ezer kilométeres éves futásteljesítménynél például a Clio és az Avensis alig több mint egy év alatt visszahozza az árát, míg egy Opel Astra évi 5 ezer kilométeres futásnál 50 év alatt sem térül meg.

Összességében annál inkább megéri dízel autót venni, minél többet hajtjuk autónkat évente, egyébként pedig érdemes mindenkinek a fenti két perces számításokat elvégezni, mielőtt döntést hoz új autójának típusáról.
 

Az olajár elszállásával egyre többen kezdtek lufi fújásról és a közelgő durranásról beszélni, azzal riogatni. A múlt héten be is következett, amit sokan vártak, a fekete arany 11%-kal zuhant és a szakértők erre a hétre is a csökkenésnek adtak nagyobb valszínűséget.

Érdemes lehet azonban vigyázni, hiszen az esést kiváltó tényezők a következő napokban már akár feledésbe is merülhetnek majd és a befektetők a szezonálisan erősebb kereslettel jellemezhető időszakban újra nekidurálhatja magukat a vételeknek. Ezt azonban inkább a piaci hangulat, mint a fundamentumok magyarázthatják majd.

Az okosok szerint ugyanis az olajár 100 dollár alatti vagy legalábbis akörüli árfolyamon kellene, hogy tartózkodjon. Ezt a  szintet lehetne ugyanis reálisnak mondani. Ezt persze többen is kétségbe vonják, és mi is meginogtunk, amikor a következő ábrára tekintettünk:

Az egyre nehezebbre forduló piaci helyzet, a kerozinárak folyamatos emelkedése mellett hónapokon belül tőkeemelésre lehet szüksége a Malévnak – írta a Magyar Hírlap még június közepén, ám a tulajdonos Airbridge Zrt. nem osztotta a nézetet, hiszen az akkoriban tartott közgyűlés nem is tárgyalt a tőkeemelésről, mondván, hogy a vállalatnak nincs szüksége friss tőkére.

Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy mégis van, ugyanis a napokban én már Malévos belső körökből hallottam, hogy egyáltalán nem megy a szekér. Forrásom azt mondja, ha így megy tovább, a légitársaság hamarosan letérdelhet, ezért a tulajdonosok és a vezetőség már folyamatosan állami szerveknél kopogtat segítségért.

A Malév menedzsment állítólag nemrég Veres Jánossal egyeztetett arról, hogy az állam milyen módon lehetne a cég segítségére, miközben az orosz tulajdonos már az orosz politikai elitnél lobbizik támogatásért.

Ennek fényében kicsit furcsa, hogy a légitársaság bejelentette: üzemanyag-hatékonyabb gépekre cseréli le a regionális flottáját: 2008-tól négy használt, 2012-től pedig négy új Bombardier Q400-as áll forgalomba, valamint a cégnek további 4 gépre van opciója 2013-as szállítással. Általában nem csőd szélén álló cégek szoktak újabb repülőgépeket vásárolni, de persze minden előfordulhat.

Lakókocsiba kényszerül az amerikai középosztály az ingatlanpiaci válság miatt, írja ma a Világgazdaság, plasztikusan ecsetelve az „alkoholista, kábítószer-élvező emberi roncsokkal vagy bűnözőkkel” bőségesen ellátott trailer-parkok borzalmait, ahová a tisztes munkában megőszült, becsületes honpolgárok kénytelenek az ingatlanpiac gonosz játéka folytán lesüllyedni. Eközben az IndyMac nevű jelzálogbankot lényegében eltörölte a Föld színéről egy betétesi roham, és napok óta a vezető hírek között foglalkozik minden gazdasági sajtóorgánum a két hatalmas szövetségi jelzáloghitelező lehetséges összeomlásával. Szóval tovább formálódik egy igazi, tankönyvekbe illő válság az Új Világban.

Vasárnap érkezett a hír, miszerint Irán 1.1 milliárd hordós tartalékokkal bíró olajmezőre lelt a fekete aranyban gazdag dél-nyugati régióban. Elsőre megörültünk, de miután kinyitottuk az excelünket, rájöttünk, hogy ez nem sok mindenre elég.

Bekövetkezett amit már pletykáltak egy ideje, eladta a Citigroup a német leánycégét. Köztudott, hogy a játék mire ment ki, a felelőtlen befektetési és hitelezési politika annyira szétütötte az egykor még „a világ legnagyobb bankja” címmel büszkélkedő vállalatot, hogy a súlyos veszteségeket érdekeltségeinek eladásával kénytelen fedezni.

Naivitás lenne azt hinni, hogy a német volt az utolsó leánybank ami megérett az eladásra, én éppenséggel úgy tudom, hogy hamarosan –nulla forintos bankszámla ide vagy oda- pont a magyarországi Citibank lesz az, amelyet caklipakli eladnak.

Nem is lenne csoda mondjuk, ha megválnának tőle az amerikaiak, hiszen a cég nem egy sikertörténet ahhoz képest, hogy már mintegy 20 éve itt van az országban. A piac akkorát robbant azóta, hogy csak na, de a magyar Citibank mégsem tudott igazi sikert elérni. Biztos megsüketültek a robbanástól.

A rossz nyelvek szerint az ING tűnik befutónak a vevők közül, ami egyrészt ironikus, a tekintetben, hogy korábban még pont az ING-től vásárolt ügyfeleket a Citi, de logikus abból a szemszögből hogy a Citi Leasing-et is az ING vette meg.
 

Lejárt a „beígért egy hónap”, a Pénzügyminisztérium mégis képtelen volt kiszámolni, hogy ki kinek és mennyivel tartozik a hosszú távú áramvásárlási megállapodások miatt. Nem gyakran veszem védelmembe a PM-et, de ehhez a sztorihoz azért hozzátartozik, hogy megnézném azt az embert, aki pontosan kiszámol egy efféle teljesen elméleti összeget ilyen rövid idő alatt.

Mégis honnan lehetne megállapítani kapásból, hogy mekkora burkolt állami támogatást jelent egy ilyen szerződés, amikor az országban még soha nem volt normális jól működő versenypiac? A meg nem térült beruházásokból adódó esetleges károk megállapításával kapcsolatban pedig vélhetően még a legultrahatékonyabb választott bíróság is néhány évig rágódna, nemhogy néhány hónapig.

A segítség azonban információink szerint már érkezőben, valamelyik EU-s izé állítólag napokon belül megjelentet egy nagyjából 100 oldalas anyagot arról, hogy milyen módon kell kiszámolni a HTM-ek alapján azt, hogy az erőműveknek mennyit kell visszafizetnie a magyar államnak. Elég nagy összegek jönnek ki elsőre, legalábbis a MEH-es pletykák szerint.

Ezen kívül MVM ügyben is hamarosan jöhetnek új fejlemények. A MEH és a GVH közös határozata állítólag arról szól majd, hogy az MVM-nek aukción, vagy valami más transzparens módon kell eladni a saját kapacitásainak egy jelentős részét úgy, hogy a piaci részesedése ezáltal 40% alá csökkenjen.
 

Egy perc nyugtuk sem lehet az olajpiaci spekulánsoknak. Az Atlanti-óceán térségében, nem messze az amerikai olajkitermelés 14%-át adó Mexikói-öböltől a Bertha névre keresztelt trópusi vihar már 120 mérföld/órás sebességgel süvít, így mostanra már hivatalosan is hurrikánként van számon tartva (méghozzá előkelő harmadik kategóriásként). A fekete aranyban utazók sajnálatára, a többségben levő autós társadalomnak viszont örömére a vihar az amerikai hurrikán guruk szerint nem piszkálja majd a világ legnagyobb olajfogyasztójának kitermelését.

A minap olvastam az Indexen, hogy jelentős többségbe kerültek a divatszakmában a szőke, fehérbőrű modellek a kilencvenes évek „feket-hullámát” követően (amelynek jeles képviselője volt többek között Naomi Campbell is). Általában véve nem különösebben mozgatnak meg a divat világáról szóló hírek, de erre az indoklásra felkaptam a fejem. Az a helyzet ugyanis, hogy a divat világában – ahol természetesen mindennél fontosabb a pénz – jelenleg az orosz és közel-keleti olajmilliárdosok diktálnak, az oroszok pedig a lehető leginkább szeretnék az előtérbe tolni hazájuk szépségeit, az arabok meg élnek-halnak a szőke hajú, fehér lányokért.

Ennyi elég is, a tőkeerős támogatással bíró kínálat találkozik a fizetőképes kereslettel, a színesbőrű modellek pedig jó időre lehúzhatják a rolót. (Nem kenyerünk a bőrszínnel való viccelődés, de a fekete szépség árfolyama most úgy tűnik ellentétesen mozog a fekete aranyéval). Persze nem állítom, hogy a világgazdaság szempontjából olyan fontos lenne, hogy éppen milyen típusú modellekre aggatják rá kreálmányaikat a világ divatmoguljai, de azért az üzenet egyértelmű: ahol a pénz van, ott mondják meg, mi a szép. Vagy éppen azt, hogy mi a foci.

Rekord. Ezt a szót az olajpiaci spekulánsok az elmúlt években jól az eszükbe véshették, miután a fekete arany újabb és újabb csúcsokra tört. Már 140 dollárnár járunk, a legtöbben pedig inkább csak találgatni tudnak, hogy vajon hol lesz vége az ámokfutásnak. Eddig a kínai lufi (ellentétben egyéb, az országból származó fogyasztási cikkekkel) tartósnak bizonyult, jele sincs korrekciónak.

Ami talán nem is meglepő, az olajban gazdag OPEC országok szerint ugyanis a piac egyensúlyban van, nincs szükség több olajra. Népiesen szólva a fiúk valószínűleg egészen más meccset néznek, a sorra megjelenő statisztikák ugyanis roppant szűkös állapotról árulkodnak. Az OPEC ennek ellenére 2006 végén és 2007 elején összesen napi 1.7 millió hordóval csökkentette kitermelési kvótáját. Hogy miért? Talán tekintsünk az alábbi ábrára:

A világ természetesen megérti őket, az arab (bár itt azért megjegyzendő, hogy az OPEC tagországok közül többen nem az arab kultúrkörből valók) olajsejkeknek tekintettel kellett lenni „éhező” gyerekeikre és a varázslatos Dubai sem épülhetett volna fel sípályástul és pálmafa alakú szigetestül.

Az olajimportáló nyugat eközben szívja a fogát és sorra támadja meg a terrorista központokként aposztrofált közel-keleti olajországokat. A sor ezúttal Iránon, az ok a nukleáris program. Azért azt persze ne feledjük, hogy mindez nem jöhetett volna létre, ha anno (1950-ben) a hidegháborús időkben az USA nem nyújtott volna segítséget a perzsa országnak a nukleáris program elindításához. Természetesen azóta az iráni vezetésben is jelentős negatív irányú változások történtek, azonban az IAEA (International Atomic Energy Agency) februári jelentése szerint nem találtak arra utaló nyomokat, mely az iráni nukleáris program nem rendeltetésszerű használatára utalna. A történet itt véget is érhetne, azonban egyes szakértők már az iráni háború esetleges megindításának idejét latolgatják. Hiába, az amerikai olajsejkek és hadiipar minden bizonnyal gőzerővel nyomul, az pedig a majd csak a jövő zenéje, hogy mire lesz elég lobbierejük. Arra biztosan, hogy az elhúzódó viták idejére az olajár beragadjon a rekord közeli szinteken. 

Lépten nyomon azt halljuk, hogy a magyar részvénypiacot mennyire nagyon a külföldiek dominálják és hogy igazából ha ők eladnak, akkor biztosan szakad a BUX index.

Az elmúlt egy hónapban a bizonyos BUX index 10%-ot zuhant, de kérdem én, mi a túrótól? Az alábbi ábra ugyanis azt mutatja, hogy a külföldiek szinte egyáltalán nem adtak el papírjaikból, a magyar nyugdíjpénztárakról pedig folyamatosan azt szajkózza a piac, hogy töltik fel a portfólióikat részvényekkel...

A rejtélyre a válasz részben talán az lehet, hogy a piac forgalma olyannyira visszaesett, hogy a külföldiek a grafikonon nem látható mini eladásaikkal is képesek drámaian letörni az árakat.
 

Megállíthatatlanul száguld az olajnak és az üzemanyagoknak az ára, a politikusok veszettül törik a fejüket, hogy mit kellene tenni. Felmerült itt már a spekulánsok olajpiacról való kitiltásától kezdve a Robin Hood adóig minden szerencsétlenség, de azt a nagy fuvarozósztrájkok közepette csak kevesen említik, hogy ki a folyamatok legnagyobb vesztese.

Az egyik legdivatosabb gazdasági téma mostanában arról okoskodni, hogy a bioüzemanyag-termelésnek köze van-e az élelmiszerek árának száguldásához, vagy sem. Mivel én sem szeretnék kimaradni az okosok táborából, ezért közkinccsé teszem az alábbi két grafikont, melyek szerintem magukért beszélnek.

Jópofa közleményt tett közzé tegnap az econet.hu a BÉT oldalán, melyben újra felhívja a befektetők figyelmét arra, hogy econet.freeblog.hu címen működik egy oldal, ahol olyan kiegészítő információk jelennek meg a cégről, amik önmagukban nem érdemelnek külön tőzsdei közzétételt.

A korábbi, a blog megindulásakor már egyszer közzétett felhívás megismétlésének aktualitását az econet.hu szerint az adja, hogy az oldalnak alacsony a látogatottsága, ők viszont azt szeretnék, hogy a blogon megjelenő információk a befektetők minél szélesebb köréhez eljuthassanak.

A BÉT nyilvános díjszabása szerint az információ közzététele nettó 2000, azaz kettőezer forintjába került a társaságnak, de hát mit tegyen az ember, ha egyszer az árfolyamot fel kellene már beszélni transzparenciát növelni kell...

Soha nem gondoltam, hogy a világ legnevesebb befektetési bankjainak neve alatt csak néhány lelkes amatőr kereskedne valami világvégi eldugott kis sufniból, a Goldman Sachs londoni trading floorján azért mégis dobtam egy hátast. Persze nem is számítottunk rá, hogy beléphetünk a „szentélybe”. De aztán mégis, és még azt is megtudtuk, mi a teendő, ha rámozdulna valaki egy csinos kolléganőre.