Soha nem gondoltam, hogy a világ legnevesebb befektetési bankjainak neve alatt csak néhány lelkes amatőr kereskedne valami világvégi eldugott kis sufniból, a Goldman Sachs londoni trading floorján azért mégis dobtam egy hátast. Persze nem is számítottunk rá, hogy beléphetünk a „szentélybe”. De aztán mégis, és még azt is megtudtuk, mi a teendő, ha rámozdulna valaki egy csinos kolléganőre.

A "szentélyben" nyoma sincs félhomálynak vagy áhítatos csöndnek, az egész inkább egy dél-kelet ázsiai textilipari üzemre hasonlított (vagy legalábbis ilyennek képzelek egy dél-kelet ázsiai textilipari üzemet). A terem maga nagyjából akkora, mint a bevásárlóközpontok legnagyobb üzlethelységei (pl. Media Markt a WestEndben), Hogy egészen pontosan fogalmazzunk: bazi nagy. Az egész terem zsúfolásig van hosszú acélállványokkal, ezek tartják a asztalok mellett helyet foglaló traderek LCD monitorait, fejenként 8-10 darabot. Az asztalokon akkora billentyűzetek, amilyet máshol maximum egy atomerőmű vezérlőpultjaként használnának, és mindenki előtt egy cca. 120 gyorshívás gombbal és (legalább) két kagylóval ellátott telefonkészülék villódzik.

Persze a felszerelés önmagában nem megdöbbentő, ilyet lehet látni itthon is, a nagyságrend viszont igen: egy ilyen terembe nagyjából 160-180 tradert zsúfolnak, ennyi kell belőlük ugyanis az optimális nyüzsgés-faktor eléréséhez (a traderek munkaköri leírása az ingujj kötelező felhajtása mellett az asztalra tett lábbal való telefonba üvöltést is tartalmazza). A Portfolio.hu szerkesztősége tényleg a nyugalom szigete ehhez képest.

A Goldman Sachs (egyik) londoni székházában, a Fleet Street 120-ban (szakadt kis épület saját belső vízeséssel, ahol a portán instant készítenek fényképes belépőkártyát a recepciós csajok...) két ilyen trading floor működik, összesen tehát 360 biorobot trader dolgozik: az egyiken a globális részvénytranzakciók jelentős részét bonyolítják, míg a másikon zajlik a globális kötvény-, deviza- és árupiaci kereskedés. Meg sem merem tippelni, évente hány százmilliárd dollárnyi (fontnyi, eurónyi, tök mindegy) értékben.

A masszív ételszagból meg az asztalokon lévő műanyag dobozokból arra következtettünk, hogy épp ebédidő lehet, persze a traderek továbbra is feltett lábbal telefonáltak, csak ezúttal még ettek is mellé. A minket körbevezető ügyvezető igazgató közben nagyjából megmutatta, hol mi történik a teremben. Érdekes módon viszonylag (hangsúlyozom viszonylag) kevesen foglalkoznak az árupiacokkal, a teremben lévő tradereknek csak negyede-ötöde, pedig a Goldman Sachs a piac egyik legnagyobb szereplője.

Miközben kísérőnk azt magyarázgatta, jogi szempontból milyen fontos elkülöníteni az egyes területeket – például a vállalati ügyfelekkel foglalkozó tradereket a research részlegtől – bepróbálkoztam egy borzasztó halovány tréfával, miszerint milyen kínos, ha egy trader összejön egy elemzőcsajjal, hehe. „Semmi gáz, ennyi embernél mindig előfordul” – mondta ő – „az a lényeg, hogy el kell menni a compliance osztályra, szólni, hogy ez van, összejöttünk. Ők majd eldöntik, hogy mennyire van kapcsolatban a két emberke munkaköre, és úgy módosítják, hogy ne legyen probléma, ha este vacsora közben megdumálják a céges dolgokat”. Arra persze nem kaptunk választ, hogy pontosan mikor – első randevú, ~ csók, ~ szex – kell jelentkezni, de az biztos, hogy nem éppen egy szúrós tekintetű jogásszal cseverésznék róla, éppen hol is tart egy ilyen sztori...