„330 milliárd forintot buktak a nyugdíjpénztárak idén, ez majdnem annyi, mint Budapest éves költségvetése”. Ilyet szól D. Tóth Kriszta a Királyi Tévé esti híradójában kedden, ráncolja homlokát, érezni, nagy a baj: a nyugdíjpénztárak vettek egy csomó részvényt drágán, aztán eladták olcsón, most meg futhatunk a pénzünk után. Hogy lesz ebből kenyér-tej-kommersz kevert?

Bejátszás: átlagember (átlaghölgy, lehet ilyet mondani?) fennhangon kérdezi az ügyintézőt, hogy akkor most „a pénzemet kivegyem, vagy bent tartsam?”, utána a kamerának magyarázza, hogy azért, mert a tévébe' látta, hogy a nyugdíjpénztárral is probléma lehet. A narrátor szerint ráadásul manapság rengetegen teszik fel ugyanezt a kérdést, „ebben az irodában például kétszer annyian fordultak meg ma, mint általában”. Sűrített, cukrozott közszolgálati hülyeség és demagógia.

Szezon kontra fazon

Oszlassuk el a terjengő homályt, mert az obkektív tájékoztatás jegyében sikeresen keveredtek a riportban félinformációk nettó valótlanságokkal. Magyarországon ma kétféle nyugdíjpénztár működik. A kezelt vagyont tekintve az ágazat túlnyomórészben a magánnyugdíjpénztárakból áll, emellett kisebb szerepben ugyan, de az önkéntes nyugdíjpénztárak is jelen vannak. A legfontosabb különbség, hogy a magánnyugdíjpénztárából Náncsi néni akkor sem tudná kivenni a pénzét, ha az ég a földdel összeér. Nem véletlenül.

Náncsi néni nem ért a tőkepiacokhoz, nem érti a tőzsdét, nem érti a kötvénypiacokat, ezért mindig pontosan az ellenkezőjét tenné, mint amit éppen kell, és tuti benyalna minden bukót, az emelkedésekből meg kimaradna. Az a pénz  szépen ott marad nyugdíjig, és azok kezelik, akiknek ez a munkája és ehhez értenek. (Persze ezt lehet jobban és gyengébben is csinálni, és az sem valószínű, hogy a magyar nyugdíjpénztárak a világ legjobban kezelt portfólióval rendelkeznek.)

Az önkéntes nyugdíjpénztár persze más tészta, hiszen onnan a tagok kivehetik megtakarításaikat. Kivehetik persze, 10 év felhalmozási idő után, és még akkor is személyi jövedelemadó befizetése mellett (illetve a hozamokat 3 év elteltével adómentesen, szóval azt sem azonnal). Valószínűleg nincsenek óriási tömegek, akik már legalább tízt éve önkéntes nyugdíjpénztárban fialtatják megtakarításaikat. Akkor meg minek túráztatjuk feleslegesen szegény kisember agyát?

Hová lett a pénzünk?

A második pont: az eltűnt milliárdok nyomában. A pénztárak tényleg veszítettek, és tényleg sokat, mutogatják is az MTV-n (meg máshol is), hogy hány száz milliárd „tűnt el” a pénztárakból idén. Ebben semmi meglepő, hiszen akár önkéntes, akár magánnyugdíjpénztár, azokon a hazai és nemzetközi tőkepiacokon kell, hogy befektessen, amelyek sorra döntötték az elmúlt hetekben, hónapokban a negatív rekordokat. És ne felejtsük el, a magyar állampapírpiacon is szép buktát lehetett összeszedni mostanában, nem kellett hozzá feltétlenül részvény. Ez van, így működik a világ, még szeretni sem kell.

A magánnyugdíjpénztári tagság (közel három millió ember) túlnyomó többsége ugyanakkor az úgynevezett „növekedési” portfólióba került a választható portfóliós rendszer kialakításakor. Ez azt jelenti, hogy ők legalább 15 évvel állnak a nyugdíjkorhatár előtt, de jellemzően még ennél is fiatalabbak. Ergo nekik még rengeteg idejük van a megtakarításra. Akik pedig nem ott vannak, azoknak nem is fektetik a pénzét rengeteg részvénybe, hanem a magyar állampapírpiacon buktak, de nyilvánvalóan nem akkorát, mint amekkorát a tudósítás sugallt.

A többség esetében viszont mire egyáltalán felmerülhet, hogy nyugdíjat kapjanak, a részvénypiacok bőven talpra állnak, és a tapasztalatok szerint ilyen időtávon még a mostanihoz hasonló drámákat is képes feledtetni az újból fellendülő konjunktúra. Szóval ha létezik olyan dolog a világon, amivel egyáltalán nem érdemes stresszelni most magunkat, az a magánnyugdíjpénztári megtakarításunk. A tévézés pedig rontja a szemet.

ÉRDEKEL A TŐZSDE? TANULJ MEG MINDENT, AMI A KERESEKEDÉSHEZ KELL!