Ha valaki figyelte a Djuice indulása körüli nyilatkozatokat, már idejében elcsíphette, hogy a nagyot mondó imázsfilm hátterében sokkal kevésbé forradalmi lépések állnak, mint elsőre gondolnánk, de az Anders Jensen Telenor-vezérrel készült interjúról megint eszembe jutott: vajon van-e értelme hülyének nézni a 26 év alattiakat, csak azért, hogy jó nagy hírveréssel és marketingköltéssel elkülönítsünk egy kétséges megtérülésű, kizárólag a legkevésbé fizetőképes korosztályra alapozó üzletágat?

P.: Mi célt szolgál a Djuice "kiválása" a Pannonból?

A. J.: Jogilag a Djuice a Pannon egyik divíziója volt és az is marad. Nem önálló vállalat, nem egy külön szolgáltató, nem egy virtuális mobilcég, csak egy különálló brand, amivel reményeink szerint a lehető leghatékonyabban tudjuk elérni a megcélzott piaci szegmenst.

Ennek a brandnek adtunk nemrég nagyobb önállóságot, hogy lássuk, mit tudunk elérni a 26 év alatti fiatalok körében. Saját értékesítési csatornáik, saját üzleteik vannak, a Djuice, mint üzletág mindenben önálló, a vezetője egyedül és közvetlenül nekem számol be a tevékenységükről.

 

P.: Megmondom őszintén, én nem igazán látom, hogy a távközlésben hogyan lehet sikeres üzleti stratégiát építeni a 26 év alatti korosztályra, hiszen ennek a célcsoportnak nincs, vagy igen alacsony a jövedelme.

A. J.: A Djuice-ra mint kockázati tőkebefektetésre tekintek. Ha önálló induló vállalatról (például egy virtuális szolgáltatóról) lenne szó, akkor Önnek valószínűleg igaza is lenne, hiszen a bevételtermelésnek tényleg megvannak ebben a szegmensben a maga korlátai. Azzal azonban, hogy a Djuice a Pannon részét képezi, képesek vagyunk leszorítani a költségeiket és több erőforrást állítani mögéjük. Így már életképes az ötlet.

(Portfolio.hu)

Mintha nem lenne igazán összhang a műfaji korlátokhoz képest monstre 3 perces filmecske és a vezér szavai között, nem? Jensen úr korrekt módon, teljesen őszintén kijelenti, hogy szó sincs elválásról, a Djuice nemcsak hogy a Pannon – most akkor Pannon vagy Telenor? - egyik divíziója marad, de az érdekes marketingkísérletként kezelt projekt eleve halálra lenne ítélve, ha leválasztanák a köldökzsinórról, azaz az anyavállalat erőforrásairól és legfőképpen eredménykimutatásáról.

Ezt korábban Bíró Balázs, a Djuice új vezetője is el-elmondta ugyan, de nehéz lenne letagadni, hogy a Djuice filmje ezzel szemben azt sugallja, hogy innentől kezdve külön cégként teljesen a maga lábára áll. Az elején ugyan még csak „nyílt forráskódú” márkáról van szó (akármit is jelentsen ez), de a vége felé Bíró kerek-perec kijelenti, hogy a Djuice is egy vállalat, és arról értekezik, hogy a három nagy szolgáltató majd biztos le akarja nyúlni a hatalmas ötleteiket, amiket kitalálhatták volna már ők is korábban.

"Az van, hogy nem teljesen igaz, amit mondok."

Aki az üzleti sztori vagy a nagyvállalati szervezeti stratégiák iránt érdeklődik, annak nyilván nem teljesen érdektelen, hogy a korábbinál lényegesen nagyobb szabadságot és önállóságot kap a Djuice a Pannonon Telenoron belül, a kizárólag a vezérigazgatónak beszámoló külön üzletág elköltözött a székházból, kívül került az anyavállalat hangulatán, kultúráján, de ez még messze nem az a függetlenség, amiről a filmben szó van. Értem én, hogy induláskor markánsan meg kell alapozniuk a márkaimázsukat, de ezt így erősen kontraproduktívnak érzem, pedig alig egy évvel esek ki a megcélzott piaci szegmensből. Vajon tavaly vagy tavaly előtt még megettem volna? Nem hiszem.

Persze ha valakinek éppen testhezállóak a Djuice szolgáltatásai, tetszik neki a fiatalos imázs (a film nagyon profi, de nyomokban azért tartalmazza a „felnőttek szerint így gondolkoznak a fiatalok” érzést), megfogják a különféle akciók, akkor mindegy is, hogy virtuális mobilszolgáltatóról vagy „csak” egy külön márkáról van-e szó, nem kell megennie a szöveget. Akit meg nem hoz lázba, azt hiába hülyítjük a valósnál nagyobb függetlenség illúziójával, és ráadásul még reklámetikailag is bőven kiesik a problémamentes zónából.

Nem beszélve arról, hogy egy telekommunikációs márkát kizárólag a (majdnem) legkevésbé potens célcsoportra alapozzanak, nem tűnik valami combos elképzelésnek. A legfiatalabb korosztály nemcsak hogy nem rendelkezik önálló keresettel, a fogyasztói szokásai többé-kevésbé külső felügyelet alatt állnak (bár az életében kétségkívül kulcsszerepet tölt be a folyamatos kommunikáció), de éppen a legleleményesebben találja meg azokat az elkerülő megoldásokat, amelyek szolgáltatónak a legkevesebb bevételt nyújtják. Ettől még akár lehetne is jól működő a modell, de Anders Jensen vezérigazgató nyilatkozata nem feltétlenül erről árulkodik.

Azt se felejtsük el mindezek mellett, hogy a Djuice nem szimplán pannonos agyszülemény, a Telenor hat országban is rendelkezik a márkával, bár azt nem tudom, hogy a többi országban mennyire sikeres ez a marketingkísérlet. Az viszont egyértelműen látszik, hogy a Telenor Norvégia kivételével nem a nyugati, hanem a feltörekvő piacokon lát különös potenciált a fiatal korosztály elkülönült kiszolgálásában.

(Forrás: djuice.com)

Ha egy tízessel fiatalabb lennék, persze biztosan örülnék neki, ha tényleg olcsóbban telefonálhatok, mint korábban, ingyenes Booka Shade koncert van csak úgy, és még talán a neonszínű „hűdetrendi”érzésen is túltenném magam, Djuice ügyfélnek lenni tehát nem rossz. Leszámítva, hogy az a szolgáltató, amelyik úgy állítja be magát, hogy kizárólag az én (mármint az éppen felcseperedő, lázadó kamasz Dr. Justice) igényeit tartja szem előtt, megpróbál szimplán átrázni már a legeslegelső reklámjában. Nem a „nagy és komoly” Pannon, hanem „laza haverunk”, a Djuice.