Lassan vége a „2008 legizébb izéi” jellegű összeállítások szezonjának, de még mielőtt kicsúsznánk az időből, muszáj elsütnünk nekünk is egyet. A Fortune magazin ugyanis összeszedte a tavalyi év legidétlenebb eseményeit az üzleti világból, most a 21 tényleg meglehetősen béna pillanatból csemegézünk, mert hihetetlen idiótaságokra ragadtatták magukat néhányan a legnagyobb fejesek közül is az elmúlt több évtized legsúlyosabb pénzügyi és gazdasági válsága közepette.

Magángéppel mentek segélyért. Nem kaptak.

Ahogyan az amerikai gazdaság csikorogva fékezett a pénzügyi krízisben, az egyébként is évek óta vergődő legnagyobb amerikai autógyártók helyzete is kilátástalanná vált, az általában véve korlátolt idiótáknak tartott amerikai lakosság teljesen racionálisan legelőször a jó öreg benzinfalók vásárlásával állt le.

„Nagy a baj, de hát hová lett az igazi amerikai patriotizmus?” – gondolták a vezérek magukban, és a hatalmas bankmentő csomag(ok)hoz hasonlóan az államtól kértek pénzt. A három legnagyobb vállalat vezére rögtön fel is pattant a céges magánrepülőjére – külön-külön egyre természetesen – és luxuskörülmények és nem kevés felhajtás közepette átröppent Detroitból Washingtonba. Potom 25 milliárd dollárt szerettek volna kibulizni, de a törvényhozók villámgyorsan elhajtották őket. Repülővel legalább hamar hazaértek...

Az autóvezérek futottak még egy kört egyébként Washingtonban, de okulva a magánrepülők miatti felhördülésből, ezúttal mindannyian saját gyártású autóikkal gördültek be. A Chrysler vezére például egy pompás hibrid meghajtású járgánnyal érkezett, demonstrálva elkötelezettségét a környezetvédelmi ügy iránt. A dolog szépséghibája, hogy már akkor is nyilvánvaló volt, hogy a modell gyártását leállítják, szóval ő volt az utolsó, aki kipróbálhatta.

Indokolatlanul drága gyerekjátékok okozták a válságot

Henry Paulson, amerikai pénzügyminiszter alig néhány nappal a Lehman Brothers szeptemberi összeomlása után – ez számít az igazán durva válság kezdetének – mindössze 3 oldalas beadványban igyekezett a Kongresszustól hozzáférést nyerni 700 milliárd dollárnyi kormányzati forráshoz, hogy abból a válságban érintett, problémás értékpapírokat vásároljon fel, megtisztítandó a piacot. A három oldalba azért belefért egy olyan bekezdés is, ami szerint később semmilyen jogi formában nem kérhető számon a miniszteren – tehát rajta – a vásárlások eredménye.

 A javaslat persze bukott, mire Paulson egy 451 oldalas beadvánnyal rukkolt elő, részletesen taglalva a pénzügyi szektor megmentésének mikéntjét, többek között olyan kulcsfontosságú lépések segítségével, mint a gyermekeknek készült játékíjakat és különféle gyapjú termékeket terhelő különadó megszüntetése. A támogatók szerint nagyon fontos volt, hogy a vonatkozó 2004-es, súlyosan elhibázott jogalkotást korrigálják. Egyértelmű a stabilizációs szándék...

Paulson lőtt még egy komoly öngólt: amikor a két hatalmas szövetségi jelzálogügynökség – a Freddie Mac és Fannie Mae – a tönk szélére került, ő azzal érvelt, hogy elegendő lesz a piacok megnyugtatásához, ha a kormányzat deklarálja, a több százmilliárd dolláros bankmentőcsomag teljes súlyával a két társaság mögött áll (úgy fogalmazott, hogy „ha mindenki tudja, van egy rakétavető a zsebedben, nem is kell elővenned”). A befektetők nem hitték e a rakétavetőt, két hónappal később pedig elkerülhetetlenné vált a két társaság feletti állami irányítás, többmilliárd dolláros költség mellett, persze.

A vezérek össze-vissza beszélnek, a hivatalnokok meg össze-vissza...

„Hihetetlen és undorító” – minősítette egy kétségbeesett ügyfél segítségkérését még egy-két keresetlen jelző között a nem sokkal később csődbe ment és felvásárlás sorsára jutott jelzáloghitelező Countrywide vezérigazgatója. Persze erről semmit nem tudnánk, ha csupán kollégáival osztotta volna meg nézeteit, de az egyébként is rendkívül tenyérbe mászó figura (itt, balra) a „Válasz mindenkinek” funkciót használta a levelezőjében. Köszönjük, Emese! (Angelo Mozilo természetesen elvesztette állását a felvásárlás után.)

A Fannie Mae vezére is belemondott az éterbe még egy két súlyos marhaságot, mielőtt az amerikai állam bácsi, Uncle Sam megköszönte közreműködését. Májusban például azt találta nagy pöffeszkedően nyilatkozni, hogy a Fannie Mae „lakomázni fog” a meggyengült verseny miatt soha nem látott könnyű tereppé váló jelzálogpiacon. A bölcs vezér méret után készített útilaput kapott, miután a társaság majdnem összeomlott...

Az állami szervezeteknél sincs minden rendben még az Új világban sem. Az amerikai belügyminsztérium természeti erőforrások kitermelésének engedélyezésével, elosztásával foglalkozó divíziójának munkatársairól tavaly ősszel derült ki, hogy ajándékokat fogadtak el (!), szexeltek (!!) és illegális droghasználatba keveredtek (!!!) azoknak az olajtársaságoknak a munkatársaival, akiket éppen hogy szigorúan felügyelniük kellett volna. Hoppá.

Az igazi idiótaság

A sok szempontból már-már modern egyházhoz hasonló Apple is kiosztott 2008-ban egy kemény gyomrost néhány ostoba rajongójának. A júliusban piacra dobott új iPhone a felhasználók számára a különféle hasznos és haszontalan alkalmazások soha nem látott tömegét tette elérhetővé a felhasználók számára az erre szolgáló online „áruházban”, nemcsak Apple fejlesztőktől. Többségül 10 dollár alatti összegért tölthető le, de nem mind: az „I am rich” (Gazdag vagyok) névre hallgató képernyőkímélőt 999.99 dollárért tették elérhetővé, ami viszont az Apple-nek nem tűnt fel azonnal. 8 idióta le is töltötte, gazdagabbak lettek egy ezer dolláros képernyőkímélővel, ami egyetlen egy dolgot tud: egy piros drágakövet mutat a használaton kívüli iPhone kijelzőjén...

(A teljes összeállítás a Fortune honlapján olvasható, a képeket is innen vettem.)