Lakókocsiba kényszerül az amerikai középosztály az ingatlanpiaci válság miatt, írja ma a Világgazdaság, plasztikusan ecsetelve az „alkoholista, kábítószer-élvező emberi roncsokkal vagy bűnözőkkel” bőségesen ellátott trailer-parkok borzalmait, ahová a tisztes munkában megőszült, becsületes honpolgárok kénytelenek az ingatlanpiac gonosz játéka folytán lesüllyedni. Eközben az IndyMac nevű jelzálogbankot lényegében eltörölte a Föld színéről egy betétesi roham, és napok óta a vezető hírek között foglalkozik minden gazdasági sajtóorgánum a két hatalmas szövetségi jelzáloghitelező lehetséges összeomlásával. Szóval tovább formálódik egy igazi, tankönyvekbe illő válság az Új Világban.
Szociális vetület: most sajnos mindenki a helyére kerül
A bajba került családoknak nyilvánvalóan igazi dráma, hogy rá kell jönniük, az „Amerikai Álom”, amit a bankok gátlástalanul folyósított jelzáloghitelei tettek számukra lehetővé, valójában hazugság volt. Különösen nehezen feldolgozhatóvá teszi mindezt, hogy az ingatlanpiaci buborékot nem a subprime (azaz a gyenge adósbesorolású) ügyfelek okozták, hiszen ők csak örültek, hogy vehettek maguknak egy akkora házat (akkora autót, akkora tévét, akkora kenyérpirítót, stb.), amit potom áron, mindenféle adósminősítés nélkül utánuk hajított jelzáloghitel nélkül nem tehettek volna meg. Az ingatlanpiaci buborékot azok fújták fel, akik a második meg a harmadik házukat, lakásukat, floridai nyaralójukat vették meg, és ehhez hathatós (állami) segítséget is kaptak.
Csak éppen az egészet a subprime ügyfelek szívták meg. Igen ám, de ezek a subprime ügyfelek – még ha jogosan is érzik most átverve magukat – nem lakhattak volna a kertvárosban, nem járhattak volna hatalmas SUV-val (ráadásul már 100 forint körül van a benzin ára!), és könnyen lehet, hogy éppen abban a lakókocsiparkban élnének, ahová most a képzelt jólét kesernyés utóízével a szájukban kénytelenek beköltözni. Szívszorító, de valójában nincs másról szó, mint egyfajta „normális” helyzet visszaállásáról, természetesen az ilyenkor megszokott túllendüléssel, feleslegesnek tűnő társadalmi áldozatokkal.
Gazdasági vetület: ha most ezek összeomlanak...
Érdekes kérdés ennek kapcsán a két szövetségi pénzintézet – a Freddie Mac és a Fannie Mae - kimentése is a szorult helyzetükből, amibe egyfelől a fizetésképtelenné vált adósok hirtelen megnőtt száma, másfelől pedig az „újracsomagolt” hiteltermékek piacának beszűkülése miatt kerültek. A két ügynökség feladata jelzáloghitel-kínálat biztosítása, azaz az ingatlanpiaci keresletet és a fogyasztást pörgették a kihelyezett hiteleikkel. Ezekre pedig olyan strukturált hiteltermékeket bocsátottak ki, amelyek kifizetéseit és tőkéjét garancia biztosította (sőt, mások által kibocsátott értékpapírokat is garantáltak), azaz hiába dőlnek be folyamatosan a kihelyezett hitelek, és folyik be a hitelösszegnél lényegesen alacsonyabb összeg a kényszerértékesítésekből, a hitelderivatívák birtokosainak akkor is fizetni kell. Nem is keveset.
Az ügynökségek a mögöttünk álló „aranykorban” kicsit túlfeszítették magukat: könyveikben összesen mintegy 1434 milliárd dollárnyi jelzáloghitel szerepel (ezt kellene visszafizetnie a hitelfelvevőknek, akiknek jelentős része már inkább a használt lakókocsi kínálatot böngészi), és emellett a könyveken kívül (bizony-bizony, ilyen a szabályozás) még mintegy 3500 milliárd dollárnyi strukturált hitelderivatíva szerepel, a kettő együtt közel 5000 milliárd dollár, míg a két ügynökség saját tőkéje alig több mint 83 milliárd dollár. Jól szemlélteti ez egyfelől, hogyan pörgött túl az egész jelzálogjáték az Egyesült Államokban (ne feledjük, szövetségi intézményekről van szó), másfelől pedig a probléma nagyságrendjét is (az 1984 óta a legnagyobb bankcsődnek számító IndyMac körülbelül huszad ekkora számokkal bírt).
Alakul a számla
Egyes becslések szerint egyébként az egész válság mintegy 4-500 milliárd dolláros veszteséggel járhat még, ha a jelzáloghiteleknek mintegy 20-25 százalékát kitevő gyenge vagy zéró fizetőképességű adósok körében tovább nő a bedőlések aránya. Ez a legrosszabb eset ugyan, de nem elképzelhetetlen, nagyságrendileg tehát ekkora terhet kell majd lenyelnie az amerikai államnak, ha állni akarja a számlát. Ez nagyjából a hitelállományának 10 százalékos növekedését jelenti, amit a recesszió miatt visszaeső adóbevételekkel, és a terrorizmus ellen hirdetett nemes és igazságos világhódítással együtt (havonta mintegy 12 milliárd dollárba fáj a katonásdi) egyáltalán nem hangzik szívmelengetően.
Utolsó kommentek